2012. június 20., szerda

Már várom, hogy megőszüljek.

Teljesen beszippantott a kertem meg az egyéb dolgok. De azért tegnap szakítottam egy kis időt a pihenő időmben (Lili délelőtti alvás idejében, ekkor tudok ilyeneket csinálni, mert a kis tornádó ilyenkor nem működik) a teljesen lenőtt hajam befestésére.
Gyakorlatilag 15 éves koromtól kezdve festem a hajam. Mert csak.
Voltam már mindenféle színű, de mostanában néhány év vöröses szőke után mahagóninál kötöttem ki. Na gondoltam itt az ideje bebarnulni egy kicsit. Tegnap abszolváltam is . Hááát, így a mahagóni után nem teljesen jött össze. Frankó csoki barna lettem vöröses árnyalatban. Méz barna helyett. Na majd a következő remélem jobban sikerül.
Bár szőke szeretnék lenni igazándiból, jól is áll. Tapasztalatból tudom, hogy jól megy fehér bőrömhöz, meg a  zöld szememhez. Mint egy született szőke.
De sajna az nem nagyon jön be, hogy kb 1 év után a hosszú hajamból rövidet, és egyre rövidebbet kell csinálni, mert annyira nem bírja a hajam a szőkítést.

De tegnap festés előtt , mikor nézegettem a még ősz hajszálaimat, az jutott eszembe, hogy ha teljesen ősz leszek, akkor a fehér hajamat sokkal könnyebben betudom szőkíteni. A kb 20-30 ősz hajszálamat elnézve még vagy 20 évet várnom kell a szőkülésre. Már alig várom a hosszú szőke hajamat. :-))))))))9

2012. június 9., szombat

2 év

Tegnap 2 éves lett Lili. :-))))

Hihetetlen, hogy milyen gyorsan elszaladt az idő .

Másfél éves kora óta 13 kg, viszont nőtt vagy 10 centit. Most 93 cm. Magas, akkora mint egy jól fejlett óvodás.
Nem is állja meg szó nélkül a régen látott ismerősök tömege, hogy milyen nagy magas gyerek . Jé-jé-jé. Ez megy úgy minden beszélgetés elején 5 percig. (én meg egy idő után kényszeredetten vigyorgok, hogy igen-igen tényleg nagy, és mit csináljak vele???? Apja -anyja jó magas mégis mit vártak tőle, nem ő fog a tornasor végén kullogni)
Barátkozós természetű, szinte azonnal megtalálja a hangot mindenkivel (ez alól csak a bajszos-borostás mélyebb hangú férfiak a kivételek).
 Kész öröm vele menni vásárolni, mindenütt elbeszélget mindenkivel , az eladó csajok  meg úgy általában imádják, odáig vannak érte. (ez szerintem csak addig tart amíg a babakocsiból beszélget velük, mert ha már nem lesz oda "bezárva" nem hiszem , hogy örülni fognak neki , ha 2 mp alatt szét kapja az üzletet).
Olyan mint egy sajtkukac, vagy másik nevén zsebzsizsik. Egy percre nem tud leülni, mindig menni-menni kell, valamit csinálni. Főleg engem utánozni. :-)))))
Ez alól kivételt csak az olvasás képez, mert akkor 5 percig is tud ülni. :-) na jó, volt már 10 perc is. Egyszer-kétszer.
Imádja az állatokat. Valami ősbizalommal tud feléjük fordulni. De legjobban a kutya után szaladgálást, és a pipik etetését szereti. Meg a cicákat simogatni.
Kutyával -tyúkkal már születése óta ismerkedik, mert azok vannak itthon. Cica viszont csak két napja van. De már imádja simizni őket. Csak arra vagyok kíváncsi a két kiscica vajon meddig fogja szeretni ezt a figyelmet?
De ha valahol valamilyen állattal találkozik egyből indul feléjük simogatni-beszélgetni , néha úgy kell vissza fogni, hogy pl a böhöm nagy ló, akivel most találkozott először az utcán, nem biztos, hogy az ő becéző kezeire vágyik.
Szóval egy imádnivaló kis csajszika lett belőle, imádja is a kis udvartartása rendesen. :-)