2012. május 3., csütörtök
Túl vagyunk az első dackorszakos hisztin
Tegnap, na persze mikor máskor a legnagyobb kánikulában, neki indultunk a közeli Debrecenbe ügyeket intézni, vásárolgatni.
A közeli kisvárosból mindig vonattal szoktunk beközlekedni, amit Lili nagyon élvez. Lehet sokat nézegetni és ismerkedni az ismeretlen útitársakkal egy mosollyal.
A vonatozás odafele nem is okozott gondot, még az ügyintézés se nagyon. De mikor a biobolt előtti várnunk kellett, mert az eladó "rögtön jövök" elment valahova, na ott már betelt a pohár Lili számára. Olyan féktelen visításba kezdett, hogy biztos beleőszül néhány hajszálam (itthon legalább is úgy láttam, bár lehet , hogy csak a festék kopott le).
Ha beleült a babakocsiba ki akart szállni, ha kint volt bele akart ülni. Se cumi, se tea se én nem kellettünk. Semmi csak az ordítás. És a nem -nem -nem.
Sétálgattunk kicsit az árnyékban végig az üzletsor előtt, de semmi megnyugvás. Nekem se. Csak az a fajta ordítás mint akit éppen most nyúznak.
15 perc után mire végre sikerült elindulnunk és bele tudtam rakni a babakocsiba, úgy elaludt , mint aki beájult.
Ezek után a neki szánt szandál vásárlás kimaradt, úgy rohantam haza mint akit kergetnek.
Nem tudom mikor lesz megint kedvem ebben a melegben elvinni magammal.
(jövő héten , mert muszáj :-((( )
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
Neked biztos rossz, hogy nem tudod megnyugtatni, de másokkal ne törődj ám!
Ezenkívűl valljuk be, ilyen helyzetekben ki ne hisztizne kicsit? :o)
:-)
Háát igazatok van ám. Nekem is támadt egy kis hisztizhetnékem.
Ó, csak álmos volt szegény. Én is nyafogok, ha fáradt vagyok :).
Én se tudtam rá haragudni ezért, mert én is pont ilyen nyafis tudok lenni ha nem alhatok, mikor kellene. Csak éppen kevesebb hisztivel nyomom. :-))
Megjegyzés küldése