2011. szeptember 30., péntek

Gondolkodom tehát vagyok

Kisgyerekkoromban (6-7 évesen) azt hittem csak nekem jár az agyam állandóan , lelőhetetlenül gondolkoztam az életem dolgain .Csodálkoztam is , hogy hogyan tudnak így létezni mások agyalás nélkül.
Persze az emberek nem osztották meg velem, a kicsivel, a gondolataikat, így hihettem azt, hogy nincsenek is azok a gondolatok.
Mindig, akármilyen tevékenység közben csak gondolkodtam. Ráadásul már akkor is bosszantott időnként, hogy miért nem lehet időnként üres az agyam.
Most már mivel öreg és bölcs vagyok :-) , tudom másnak is állandóan jár az agya.Csak erről nem sokat beszélnek a felnőttek, gyerekkel meg pláne nem.

De most is bosszant időnként, hogy miért nem tud kikapcsolni az agyam. Miért kell állandóan csak a problémákat körbe-körbe járni, eljutni valahova, majd kezdeni előröl a körözést. Akármilyen monoton, vagy nem monoton tevékenység közben is csak ringlispírezik, sokszor alvás helyett is.
Tán csak egy kivétel van, ha olvasok. És kellőképpen jó a könyv, el tud valahova varázsolni.
Ilyen volt az elmúlt napokban Penny Vincenzi Világraszóló botrány című könyve. Röpke 740 oldal két nap alatt , Lili-szokásos házimunka- szőlő lekvár-kerítés festés mellett jórészt alvás helyett.

2011. szeptember 15., csütörtök

Brühühü: fodrásznál jártam

És (tudom és-el nem kezdünk mondatot, de csak azért is) fogadjatok el egy jó tanácsot:
-NE menjetek oda ahol már 3 (!!)-szor nem tudtak tetszetős frizurát csinálni ( neked tetszetős, nem a fodrásznak ).
És mindezt az elmúlt 2 évben.Igen összesen ennyiszer voltam 2 év alatt fodrásznál. Na jó , minden akció után vártam fél évet, míg szépen megnőtt a hajam, és már a frufrumat is levágtam egyszer, de már az is megnőtt.
-Ne menjetek oda, ahol újságból kell mutogatni, hogy mit szeretnél, pláne ha már 10000szer elmondtad, hogy azt az újságot nem fogod a kezedbe. De akkor is újságból vett kép után akar neked valamit csinálni.
-Ne menjetek oda csak azért mert a melletted lévő utcában dolgozik, és kisgyerekkel is fogad, és ráadásul olcsón dolgozik. Akármilyen olcsón dolgozik akkor is ablakon kidobott pénznek fogod tekinteni, és síratni fogod az előző hajad: hogy milyen szép, milyen hosszú volt.

Okuljatok a jó tanácsomból, már ha én nem okultam így 4-re sem. :-((((((

(Ui: ez a bejegyzés már 3 hete várja a megjelenést.Hátha már nem fogok bosszankodni. Én is eddig vártam, hátha megszokom a tükörbe bele nézve a fejemet.
Nem sikerült.
Így a mai hajmosás után csak itt landol ez a bejegyzés)

2011. szeptember 8., csütörtök

Hogyan fejlesszük gyermekünk mozgását? :-)) I. fejezet

Az első fejezet a kéz finommozgásának fejlődéséről szól.

Először is mossunk ki egy adag pelenkát. De nem ám akkor mikor alszik a csemeténk, nem, akkor kell mikor a legélénkebb-legéberebb állapotban van.
Másodszor rendeljünk esős időt , nehogy a szárítókötélre (ami jó magasan van) tudjunk teregetni.
Harmadszor hagyjuk segíteni a teregetés közben. Legalábbis a szárítóról leszedegetni a csipeszeket. Ebbe annyira bele fog jönni, hogy itt meg se áll. A kiteregetett ruhákról is leszedegeti a csipeszeket. Ráadásul gyorsabb ütemben , mint ahogy én be tudom fejezni a teregetést és pótolni tudom a hiányzó csipeszeket.
Miután felszedegettük a csipeszeket, és a leeső pelenkákat (csak halkan megjegyzem ez az elpuhult anyáknak is jó kis hajolgatós torna, valamint a kéz finom mozgását is fejleszti), valamint lesimítottuk megtépázott hajunkat, üljünk le elégedetten kipihegni magunkat a fotelbe: Lám ma is tettünk valamit gyermekünk fejlődésért.

(Folytatás előbb utóbb várható)

2011. szeptember 5., hétfő

A babona

azt mondja, ha kiborul a só, akkor veszekedés várható.
Na de ha a delikátot ( ami köztudottan 80% só) borítom ki?????
Akkor vajon milyen veszekedésre számítsak??

Holnapra tuti kiderül.

Ui: Lehetett bízni a maradék 20%-ban, nem volt veszekedésben részem. :-)