2012. március 30., péntek

Antibiotikumot vagy ne????

Na ez itt a nagy kérdés.
A történet ott kezdődik , hogy az én kis vasember Lilimet legyűrte hétfőre egy vírusos torokgyulladás. Lázzal járó ráadásul. Amit ő is , én is nehezen viseltünk.
Nem volt még eddigi pályafutása óta beteg csak egyszer, egy kis megfázása volt másfél évesen.
Mikor hétfőn a dokinéni kijelentette, hogy ezt bizony antibiotikummal kell kezelni, hát facsarodott egyet a szívem. Olyan sok rosszat lehet hallani az antibogyóról. Hogy milyen károkat okoz a szervezetnek, főleg hosszútávon. Nagyon szerettem volna ha nem kell beadatnom neki. Amellett, hogy beteg a gyermekem, még ezen is töröm a fejem.
Én próbálok mindenféle tudatosan (egészség, környezet....) élni és nevelni Lilit, de mikor ilyen döntéseket bíznak rám, a szívem kétfele szakad.
Az egyik szeretné, ha most és azonnal meggyógyulna, a másik viszont nem szeretné ha valami baja lenne tőle hosszútávon.
Ezért nagy kérdés. Vagy inkább volt. Ugyanis hosszas hezitálás után beadtam neki. Probiotikummal eggütt, hátha az is jót tesz.

Rábíztam magam a mindentudó orvosokra.

Aztán szaranyának érzem magam azóta is. Egyrészt mert hezitáltam, mikor nyilvánvalóan szarul volt Lili, másrészt mert csak beadtam és adom ma is, annak ellenére amit hallottam-olvastam.

Nem is tudom kell-e, jó- ez az információ dömping ami kereng körülöttem. Egészségkárosító gyógyszerek, műhibák, nemtörődömségek....
Jobb lenne, ha mikor elmennék orvoshoz, semmit nem tudnék, csak bíznék a mindenható orvosokban, hogy majd meggyógyítanak. És nem azon paráznék, melyik a jó döntés.


A lázon már úgy ahogy túl van Lilcsi.
Rossz volt nézni a mindig életvidám ugri-bugri sajtkukac gyermekemet ilyen nyomottnak. A betegség nem is annyira viselte meg mint a láz, és az azt követő étvágytalanság. Meg a kialvatlanság, na az inkább én vagyok, mint ő.
De lassan egy hét után már csak túl lesz , leszünk rajta.
Ugye??

4 megjegyzés:

a Matula ikrek írta...

Nem értek az antibiotikum, vagy sem vitához, de mindenesetre jobbulást Lilinek! :o)

Vica írta...

Köszönjük!
Már gyógyulgat Lili!

Pé Kalib írta...

Tényleg rád bízta az orvos a döntést? Nálunk ilyen még nem volt, ha felírta az antibiotikumot, akkor szükség volt rá, tehát nyilván beadtam, ha nem írta föl, akkor meg nem, ennyi. Ő tudja, ő az orvos. Ezt nem egy laikus szülő feladata eldönteni! A mérnök helyett sem döntöm el, hogy elég lesz a vékonyabb tégla is a falba, nem szakad az össze. Bízom benne, hogy érti a dolgát, azért ő az orvosunk.
Egyébként az antibiotikum kérdést, meg a veszélyeit szerintem egy kicsit túlmisztifikálják. Alapból szerintem az antibiotikum jó barátunk, röhögve meggyógyulunk vele olyan betegségekből, amikbe régen belehaltak.
Egyetértek Sziranszkival, a szaranyaság nem ez az eset. Csak aranyos, aggódó anyuka vagy, ami tök érthető :).

Vica írta...

Szerencsére túl vagyunk rajta. De mégegyszer nem akarok ilyen bizonytalanság érzéssel élni. Inkább megyek az orvos után, csak mondjon valamit.
:-)